Veronai tragédia: nyomoz az NNI

A gyanú: halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozásának célja a felmerült gyanú megerősítése vagy kizárása – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az ORFK Kommunikációs Szolgálat.



Magyar középiskolásokkal és kísérőikkel 2017. január 20-án Verona és Velence között, San Martino Buon Albergo község külterületén, az A4-es autópálya 289-es kilométerszelvényénél, a Verona-kelet lehajtó közelében egy Magyarország irányába tartó Setra márkájú S317 GT-HD típusú autóbusz egyelőre tisztázatlan okból az autópályahíd pillérének csapódott, majd kigyulladt. A baleset következtében a jármű – utas lista szerinti – 56 utasából 16 fő életét vesztette, 26 személy megsérült, a sérültek közül közleményünk kiadásának időpontjában hat főt kórházban kezelnek, két sérült állapota válságos. A közúti közlekedési baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, munkájukat – kérésükre – Olaszországban három fős magyar rendőri csoport segíti. A magyar rendőrök 2017. január 22-én hajnalban érkeztek Veronába.

A baleset okaként, melynek megállapítása az olasz hatóságok feladata, felmerült a műszaki hiba lehetősége. Az olasz hatóságok vizsgálatának elősegítése érdekében tisztázni kell, hogy a magyar honosságú autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot. Ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A nyomozás az olasz hatóságok eljárástól független, megállapításait egy későbbi jogsegély keretében a magyar rendőri szervek – az ügyészség felügyelete mellett – az alapügyben eljáró olasz hatóságok rendelkezésére bocsátják. Az NNI – igazságügyi műszaki szakértők bevonásával – tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végez, lefoglalja a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbusz vezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. január 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés