Október végéig szükséges érvényesíteni a diákigazolványokat

A BKK felhívja a szülők és a diákok figyelmét arra, hogy a közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig ismét érvényesíttetniük kell az előző tanévben érvényesített diákigazolványukat, mert csak úgy vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.



Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban részt vevők jelenleg többféle kedvezményes BKK bérletet – havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember–január és február–június érvényességgel), éves bérletet és az általános és középiskolás tanulók félhavi (15 napos) Budapest-bérletet is – válthatnak. A diákbérletesek igen jelentős kedvezményben részesülnek: a 3450 Ft-os havi bérletük 63%-kal olcsóbb, mint a 9.500 Ft-os teljes árú havi bérlet.

A diákigazolványok matricával történő érvényesítése – a tanköteles kor betöltését követően – azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít. Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni, minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről.

A tanulói bérletkedvezmény a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet alapján a tanévre, illetve a tanév II. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév októberi bérlet érvényességéig vehető igénybe. Tekintve, hogy a BKK bérletei nem naptári hónaphoz kötöttek, hanem csúszó érvényességgel, tetszőleges kezdőnappal válthatók, minden olyan havi bérletet októberi bérletnek tekintünk, amelynek kezdőnapjaként októberi dátum van feltüntetve. A havi bérletek a rajtuk jelölt utolsó teljes érvényességi napot követő nap 02:00 óráig használhatók (azaz az október 31-ei kezdőnappal rendelkező havi bérletre lejáratként november 30-a kerül feltüntetésre, de december 1-jén 02 óráig érvényes). Ennek megfelelően a 2015/16-os tanév második félévére, azaz 2016. október 31-éig érvényesített diákigazolvánnyal a legkésőbb 2016. október 31-én kezdődő, bármilyen érvényességi idővel vásárolt tanuló bérlet legkésőbb 2016. december 1-jén 02:00 óráig használható fel utazásra. A korábban lejáró bérletek a rajtuk szereplő érvényességi idő végéig, a később lejáró bérletek – így az éves, negyedéves és szemeszterre szóló bérletek is – csak a fenti időpontig használhatók.

A diákigazolványok érvényesítése azért is szükséges, mert anélkül már nem használhatók tovább a hosszabb időre vásárolt (negyedéves, éves) bérletek sem. A különböző bérletek (a havi, a negyedéves, a szemeszterre szóló és az éves bérletek is), a diákigazolvány érvényességének megfelelő meghosszabbításával tovább használhatók.

A diákok és hallgatók számára azért is fontos a diákigazolványuk érvényesítése, mert a BKK által 2014 tavaszán bevezetett új típusú bérleteket egy, az utazáskor használt arcképes igazolványban szereplő azonosító szám megadásával lehet csak megvásárolni, mely a szelvényen nyomtatott formában szerepel majd. Javasoljuk, hogy minden esetben az oktatási azonosító szám feltüntetését kérjék, mert az a képzés ideje alatt nem változik, míg a diákigazolvány vagy az igazolás sorszáma minden csere esetében más lesz. Az oktatási azonosító szám mind a diákigazolványokon, mind az igazolásokon megtalálható.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2016. szeptember 28.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés