Magyarország a díszvendég a Világ Kapujában

Hamburg városa minden év májusában a világ legnagyobb kikötői fesztiváljával ünnepli kereskedelmi központtá válását. A Kikötőszületésnap másfél milliós közönsége 1700 m2-es területen ismerheti meg a magyar különlegességeket, hiszen hazánk a hamburgi szenátus meghívására idén partnerországként szerepel Németország legjelentősebb szabadtéri vásárán. Glázer Tamás, a magyar megjelenést szervező Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: Németországban inkább a délnémet és a keletnémet területeken magas Magyarország ismertsége, így az észak-német központ új piaci lehetőségeket teremt a hazai turisztikai szolgáltatók számára – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



1189-ben a keresztes háborúhoz nyújtott segítségért cserébe a német-római császár szabadságlevelet adott Hamburgnak. Ezt megünneplendő nagyszabású fesztiválnak ad helyszínt az Északi-Elba partja: május 5-étől 8-áig több száz program helyszíne lesz a kikötő hat kilométeres szakasza. A vízen és a szárazföldön zajló programsorozatban jelentős szerep jut a gasztronómiának: Magyarország emblematikus helyszínei és termékei mellett méltán híres konyháját is a bemutathatja a fesztivál látogatóinak idén, a Gasztroélmények Évében.

A kikötő csomópontjának számító Kehrwiederspitze fősátrában 1700 m2 területen jelenik meg Magyarország. Budapest mellett Hévíz és Nyíregyháza is önálló standon mutatkozik be. Az országbemutató részeként árusítással egybekötött unicum-, pálinka- és ételkóstolóra kerül sor a magyar sátorban. A fesztivál idejére Hamburgba költözik a HelloWood faépítész csapatának a Hősök terén is kiállított, világító Budapest-installációja. A Rubik-kocka show mellett kézműves termékekkel, egyedi tervezésű ajándéktárgyakkal, játékokkal hívják fel a figyelmet Magyarországra.

Glázer Tamás kiemelte: az esemény különösen fontos megjelenési lehetőség hazánknak, hiszen Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek és vendégéjszakák száma a tavalyi értékekhez hasonló: közel 550 ezer német vendég töltött el mintegy 2 millió vendégéjszakát a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 2015-ben. A KSH adatai szerint csak az 5 napnál tovább tartózkodó turisták költése meghaladja a 120 milliárd forintos bevételt éves szinten – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. A fesztiválon számos fogyasztói réteg szólítható meg, hiszen a programok szinte minden korosztály számára kikapcsolódást nyújtanak. A látogatók többsége társasággal érkezik és visszatérő vendége a rendezvénynek, amely a német közönségen túl a skandináv országok és a szomszédos Svájc lakosainak figyelmére is számot tart. A 2016-os kikötőszületésnap idején egy munkaszüneti napnak is örvendezhet a német közönség, ami várhatóan tovább növeli a rendezvény látogatóinak számát.

Május 5-én Dr. Györkös Péter berlini magyar nagykövet köszöntőjét követően Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnok show-ja nyitja a magyar színpad programját. A Budapest Klezmer Band és a Rajkó Gyermekzenekar koncertje mellett operett és csárdás ad ízelítőt a magyar hangulatból, és látványosnak ígérkezik a tűztánc és a zsonglőrbemutató is.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2016. május 5.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés