“Kóstolj bele a tavaszba!”

Az aktív- és zöldturizmus jegyében, gasztronómiával fűszerezve szervezett országos tematikus hétvégét a Magyar Turizmus Zrt. április 21. és 24. között „Kóstolj bele a tavaszba!” címmel. Az idén első alkalommal megvalósított akció- és programsorozat a 2016-os „Gasztroélmények Éve” második kiemelt eseménye volt. A belföldi kereslet-, illetve forgalomélénkítő akcióban a hazai gasztronómián, a természetben főzhető ételeken kívül, a kirándulás, a szabad levegő, a vidék és az aktív turisztikai lehetőségek népszerűsítése játszotta a főszerepet. Több száz résztvevő szálláshely, illetve aktív- és zöldturizmusban érintett szolgáltató várta országszerte színes programokkal a kikapcsolódni, kirándulni vágyó érdeklődőket, családokat – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



Föld napja, Tájházak napja és Szent György-nap a Gasztroélmények Évében

A „Kóstolj bele a tavaszba!” eseménysorozat kereteit a Föld napja, a Tájházak napja és a Szent György-nap mint jeles napok határozták meg. A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett országos tematikus hétvégét ezekhez kapcsolódva nyitotta meg hivatalosan dr. Faragó Péter, a társaság vezérigazgatója április 21-én, csütörtökön a Föld Napja és a VI. Tudományfesztivál alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett ünnepélyes megnyitón.

A három esemény egyaránt környezetbarát és hagyományőrző. Az április 22-i Föld napja nemzetközi esemény, melynek egyik idei központi témája az éghajlat és az étrendünk volt. Április 23-ra esett idén a Tájházak napja, amikor felelevenítették a Szent György napi hagyományokat a hazai skanzenekben, klasszikus népi ételeket főztek a szabadban és beüzemelték a régi kemencéket. Április 24-én, Szent György napján pedig először hajtják ki a legelőre az állatokat a hagyomány szerint. Európa számos országában ezt a napot tartották a tavasz kezdetének. Vasárnap tehát mezőgazdasággal, állattartással kapcsolatos programokon lehetett részt venni.

„A jövő turistája egyre inkább a fenntartható formában megvalósítható, aktív és környezettudatos utazást részesíti előnyben. A kulturális és egészségturisztikai célú utazások jellemzően összekapcsolódnak az aktív és ökoturizmus valamely formájával, melyben kulcsszerepet kap az élményszerzés.” – hangsúlyozta dr. Faragó Péter.

A Turisztikai Világszervezet szerint egyre több turista keres konkrét tanulási élményt és ebben a gasztronómiai élményeknek is kitüntetett szerepük van. Ezért állította idei tevékenysége középpontjába a gasztronómiát és hirdette meg a Gasztroélmények Évét a Magyar Turizmus Zrt. A gasztronómiai indíttatásból utazók számára nem csak az ételek-italok kóstolása, vagy az alapanyagok, elkészítési módok megismerése a cél. Ugyanilyen fontos számukra a találkozás azokkal a termelőkkel, akik mindezeket a termékeket készítik. A lakosság egészségtudatosságának növekedésével párhuzamosan pedig egyre nő az igény a helyi környezetből, régióból származó egészséges alapanyagok iránt. „Azzal, hogy erre a piaci igényre reagálunk, az őstermelőket, a gasztronómiával, vendéglátással foglalkozó kkv-kat, vagyis az ételek készítőit is népszerűsítjük, az ő versenyképességüket növeljük. Úgy véljük: az ízletes, karakteres és egyedi magyar ételek és italok alkalmasak arra, hogy a turisztikai kínálat meghatározó elemei legyenek, jó hírünket vigyék belföldön és külföldön egyaránt” – tette hozzá a vezérigazgató.

Zöldturizmus és gasztronómia - komplex élményekkel várt mindenkit a „Kóstolj bele a tavaszba!” akciósorozat

A „Kóstolj bele a tavaszba!” akciósorozat a Gasztroélmények Éve második kiemelt eseménye volt a nagysikerű Torkos Csütörtök után. Az idén első alkalommal megszervezett belföldi kereslet-, illetve forgalomélénkítő akcióban szálláshelyek, illetve aktív- és zöldturizmusban érintett szolgáltatók vettek részt. A jeles napokhoz kapcsolódó programok között az itthon.hu weboldalon és a gasztroelmeny.hu oldalon böngészhettek az érdeklődők. Földrajzilag távolabbi rendezvényeket is meg lehetett célozni, hiszen a programajánlók mellett kedvezményes szállásajánlatokkal is készültek a szolgáltatók. Több, mint száz program és több, mint száz szállásajánlat közül lehetett választani az akció keretében.

E vonzó és sikeres tavaszi program- és szálláskínálat segítségével a SZÉP kártya használatot is ösztönözni kívánták a szervezők annak érdekében, hogy a 2014. évben feltöltött, de még el nem költött összegeket minél többen felhasználják.

Az áprilisi „hosszú” hétvége ópusztaszeri és tihanyi rendezvényén a Magyar Turizmus Zrt. vezetősége is képviseltette magát. Az ópusztaszeri Csillagösvény Öko Élménypark bográcsozás és slambucfőzés helyszíne volt április 22-én pénteken, a Tihanyi Levendulaházban pedig lekvár főzést tanulhattak az érdeklődők a szombat délelőtti sajtótájékoztatót követően. Mindkét helyszín fontos szereplője a hazai aktív és zöldturisztikai kínálatnak is.

Ópusztaszeren Katona Ilona, az MT Zrt. regionális marketing igazgatója köszöntötte a szakmai közönséget. Ezt követően Glázer Tamás a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese foglalta össze a Gasztroélmények Éve és a „Kóstolj bele a tavaszba”! program céljait. Beszédében kiemelte: a Dél-Alföld régió turizmusforgalma – hasonlóan a többi magyarországi régióhoz – dinamikus növekedést mutatott az elmúlt években. Tavaly közel 10%-kal több vendégéjszakát regisztráltak a dél-alföldi kereskedelmi szálláshelyeken az elmúlt évhez képest, ami már szintén magas bázisról indult. Az aktív és zöldturizmus összekapcsolása a gasztronómiával különösen célravezető ebben a régióban. Az élményfürdők és a számos kulturális látnivaló mellett ugyanis éppen az olyan, tömegeket vonzó gasztronómiai fesztiválok tették ismertté a Dél-Alföldet, mint például a Makói Hagymafesztivál, a Csabai Kolbászfesztivál, a Bajai Halászléfőző fesztivál vagy a Gyulai Pálinkafesztivál. A Hungarikumok régiójában tradíciója van a fesztiválok rendezésének – hangsúlyozta a vezérigazgató helyettes. Az ópusztaszeri Csillagösvény Öko Élményparkot Gergely Gábor tulajdonos mutatta be.

Április 23-án a Tihanyi Levendula Házban tartott közös sajtótájékoztatót a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Turizmus Zrt. A Gasztroélmények Évéről Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes, a Balaton régió aktuális programjairól és kínálatáról pedig az MT Zrt. regionális marketing igazgatója Varga-Dani Barbara számolt be a sajtóreggeli keretében. Glázer Tamás kiemelte: a „Kóstolj bele a tavaszba”! és a Nyitott Balaton programsorozat is azt bizonyítja, hogy a Balaton nem csak a fürdőzésről szól. Tavasszal, az aktív- és zöldturizmus, valamint a gasztronómia összekapcsolása révén átélhető élményekkel szeretnének utazásra, országjárásra ösztönözni mindenkit. Tavaly a régió kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma már megközelítette az 5 milliót. Ebből 3,3 millió éjszaka a belföldi vendégeknek köszönhető, és ebben még nincs benne az egyéb szálláshelyeken regisztrált közel 1,5 millió vendégéjszaka. A nemzeti park által nyújtott turisztikai élményekről Puskás Zoltán a nemzeti park igazgatója és Kopek Annamária turisztikai osztályvezető adott tájékoztatást.

Folytatódik a Gasztroélmények Éve

A „Kóstolj bele a tavaszba!” áprilisi hétvégéjével természetesen nem ért véget a Gasztroélmények Éve. A tematikus év hivatalos weboldalán, a gasztroelmeny.hu oldalon Magyarország legteljesebb gasztronómiai eseménynaptára érhető el, jelenleg több mint 480 magyarországi gasztronómiai jellegű eseménnyel és programmal, amelyek között könnyen és gyorsan böngészhet minden érdeklődő. Az események angol és német nyelven is elérhetőek, így külföldiek számára is fontos információforrást jelentenek.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2016. április 25.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés