Esküvő Kiállítás Kiskunfélegyházán

Az idén február 14-én vasárnap kerül megrendezésre az Esküvő Kiállítás és Valentin napi vásár Kiskunfélegyházán – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



A szakma legjobbjai 9-17.30-ig várják a házasulandókat kínálatukkal a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében (Petőfi tér 1.). Itt minden terméket és szolgáltatást megtalálhatnak az érdeklődők, amire életük legszebb napjához szükségük lehet.

A kiállítás és vásár mellett színes programok is szórakoztatják a látogatókat: délelőtt 9.30-tól a színpadon táncbemutató látható. 14.20-tól polgármesteri köszöntő hangzik el, majd következnek az alkalmi és menyasszonyi ruha bemutatók. 17 órától sorsolás veszi kezdetét. A 2016-ban Kiskunfélegyházán házasodni kívánó és beíratkozott fiatalok között két görögországi szálláslehetőséget sorsolnak ki az Androméda Travel felajánlásával és más ajándékok is gazdára találnak. A helyszínen beíratkozó fiatalok 50 %-os kedvezményt kapnak a díszterem bérleti díjából. A részvételi feltételekről az érintettek a helyszínen a kiállítás napján tájékozódhatnak.

A kiállítás megtekintése a látogatók számára díjtalan.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2016. január 18.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés