Elkeltek az első tételek az elektronikus értékesítési rendszerben

Eredményesen lezárultak az első pályázati eljárások a http://eer.gov.hu online felületen, az új gazdára találó két gépkocsi, egy pécsi építési telek és egy dorogi borozó vételárát is kifizették már. Az Elektronikus Értékesítési Rendszerben (EÉR) jelenleg több mint 500 eljárás adatai között böngészhetnek az érdeklődők – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.



Idén januártól a felszámolás alá került vállalkozások vagyontárgyait a hagyományos formában lebonyolított egyedi árverések és pályáztatások helyett központosítottan, új, korszerű internetes felületen értékesítik. Az EÉR létrejötte élénkíti az árversenyt, így a felszámoló a hitelezői igények és munkavállalói kintlévőségek korábbiaknál nagyobb hányadát tudja kifizetni. A rendszer a felületen történő összes cselekményt naplózza és eltárolja, így az eljárások átláthatóvá válnak.

Az elsők között értékesített, 2007-es évjáratú Ford Mondeo 1,6 millió forintot, egy négy évvel fiatalabb Focus 2,7 millió forintot ért meg új tulajdonosának. Egy több mint 1300 négyzetméteres, teljesen közművesített Pécs belterületi építési telek 3,2 millió forintért kelt el. A felújítás alatt álló dorogi alagsori borozó 2 millió forintért cserélt gazdát.

A rendszer működésének első három hónapja alatt mintegy száz eljárás jutott el legalább a kiértékelésig, közel húsz már a szerződéskötésnél tart. A cégek felszámolásából származó, értékesítésre felkínált vagyontárgyak nagyobbik hányada ingatlan. Az ingóságok (járművek, gépek, berendezési tárgyak stb.) mellett viszonylag kisszámú követelésre és üzletrészre lehet pályázni vagy licitálni a http://eer.gov.hu oldalon.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. április 2.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés