Meghívó a turisztikai szakma részére

A hajós turisták jellemzőinek jobb megismerése céljából a Magyar Turizmus Zrt. az Edutus Főiskolával és a Viking River Cruises-szal együttműködve, a hajóstársaság utasainak körében 2014 őszén feltáró jellegű kutatást végzett. A kutatásnak több célja is volt: a dunai hajózáson részt vevő tengerentúli turisták jellemzőinek feltérképezése mellett, Budapest mint turisztikai célpont imázsát és a budapesti turisztikai kínálattal való elégedettséget is vizsgálták – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



A dunai hajóutazások Magyarország turisztikai kínálatának fontos elemei, a több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest. A szakmai információk szerint a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő, egyúttal éleződik a verseny más városokkal, például Béccsel szemben. Jelenleg erről a szegmensről kevés adat és kutatási eredmény áll rendelkezésre.

A hajós turisták jellemzőinek jobb megismerése céljából a Magyar Turizmus Zrt. az Edutus Főiskolával és a Viking River Cruises-szal együttműködve, a hajóstársaság utasainak körében 2014 őszén feltáró jellegű kutatást végzett. A kutatásnak több célja is volt: a dunai hajózáson részt vevő tengerentúli turisták jellemzőinek feltérképezése mellett, Budapest mint turisztikai célpont imázsát és a budapesti turisztikai kínálattal való elégedettséget is vizsgálták.

A rendezvény előadói: Dr. Jandala Csilla az Edutus Főiskola mb. rektora és Halassy Emőke, a Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Irodájának vezetője. Helyszín: Falk1 EDUTUS Rendezvényház (1055 Budapest, Falk Miksa u. 1. ). Időpont: 2015. március 24., kedd, 10.00 óra.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A terem korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb

2015. március 20-ig jelezze Faics Karinánál a pr@itthon.hu elektronikus címen.

Kérjük szíves megértésüket, amiért a rendezvényen csak visszaigazolt jelentkezéssel lehet részt venni.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. március 17.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés