Mától éles üzemben az EKÁER

Március 1-jétől éles üzemben működik a január elsején indult Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Suller György Attila alezredes szóvivő.



Január elsején indult az EKÁER, melynek célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése.

A próbaüzem február végéig történő meghosszabbításával az érintett gazdálkodóknak lehetősége nyílt a rendszer megismerésére valamint a működéssel kapcsolatos észrevételek megtételére. Ennek eredményeként a folyamatosan érkező észrevételeket figyelembe véve történt a jogszabályi környezet finomhangolása.

A március elsején már éles üzemben működő EKÁER jelentős könnyítéseket tartalmaz, így például a kockázatos termékek esetében a mennyiségi és értékhatár egységesen 500 kg illetve 1 millió forint lett. Bővült a mentességek köre is, így nem kell bejelenteni – egyebek mellett – a gyógyszer-, a hulladék- vagy a fémtörvény hatálya alá tartozó fémhulladék szállítmányokat sem. Lehetőség van az útszakasz mentesítésre is, amelynek lényege, hogy egyes gyártó cégek a 20 km-es körzeten belüli beszállítóiktól érkező szállítmányok esetén mentesülhetnek a bejelentés alól, amennyiben ezt kérik a NAV-tól.

Március 11-től a kockázatos élelmiszerek és termékek szállítása esetén már az ún. kockázati biztosítékot is meg kell fizetni azon gazdálkodóknak, akik nem mentesülnek alóla.

A két hónapos próbaüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több akciót tartott. Ezalatt bebizonyosodott, hogy az EKÁER megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszerszállítmányok kiszűrésére, a tisztességek gazdálkodók segítésére. Mulasztási bírságot hiányzó vagy hibás adatokat tartalmazó EKÁER szám miatt nem állapított meg a NAV, azonban a már éles üzemben működő rendszerben a kiszabható bírság mértéke elérheti az áru nettó értékének 40 százalékát is.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. március 1.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés