Öt gyermekét veszélyeztette a kunmadarasi asszony

Egy hatóság feljelentése és becsatolt dokumentumai alapján indított eljárást a Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B.-né D. Andrea kunmadarasi lakos ellen. A feljelentés adatai szerint a 36 éves asszony a 2011. évtől kezdődően gyermekei rendszeres iskolalátogatását nem biztosította és a kiskorúak felszereléséről sem gondoskodott. A nő továbbá öt éves gyermekét óvodába nem jártatta, és a kisfiút sem orvosi sem gyógyszeres ellátásban nem részesítette – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a megyei RFK sajtószolgálata.



A rendőrök az ügyben beszerzett információk alapján azt is megállapították, hogy a nő a gyerekek számára a fejlődéshez szükséges lakhatási körülményeket sem biztosította, mellyel tovább veszélyeztette gyermekei értelmi, erkölcsi és testi fejlődését.

Az eljárás során a feljelentés adatai, illetőleg a nyomozásban végrehajtott tanúkihallgatások és a beszerzett dokumentumok alapján a rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a kunmadarasi asszonyt.

A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 36 éves nő ellen folytatott eljárást 2014. augusztus 24-én befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2014. augusztus 28.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés