Magyar lett egy hétvégére Pozsony óvárosának központi tere

A vártnál is nagyobb közönségsikert aratott a „Több mint szomszéd\" mottó jegyében tartott Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozat, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselete is részt vett – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



A június 16-án véget ért eseményt Magyarország pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet Pozsony város Önkormányzatával együttműködve szervezte első ízben a szlovák fővárosban. A szlovák főváros különböző helyszínein egy héten át zajlottak az előadások, kiállítások, és bemutatók. A sorozatot egy háromnapos magyar szabadtéri fesztivál zárta: Pozsony óvárosának központi terén, a Hviezdoslav téren magyar gasztronómiai ínyencségek, kézműves termékek és folyamatos koncertek várták a helyi közönséget, de a neves előadók (Neoton Família, Budapest Bár, Lajkó Félix) kedvéért sokan érkeztek távolabbi régiókból is. A magyar turisztikai kínálatot bemutató megjelenés is előkelő helyet foglalt el a téren: egy nagyméretű látványos sátorban „Spa and Wine\" témával jelent meg a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselete 8 társkiállítóval, akik a szlovákok által leglátogatottabb régiókat és legkedveltebb fürdőket képviselték. A gyógyító és ellazító termálvíz, valamint a minőségi magyar borok kapcsolatát szemléltető bemutató a Magyarországra irányuló egészségturizmus és a borturizmus fellendítését ösztönzi. A szlovák látogatók nemcsak a klasszikus Budapest-Balaton páros és a határ menti régiók kínálatáról kértek információt: kérdéseik szinte az összes régiót és termékkategóriát érintették. Napi három alkalommal borkóstolóval összekötött prezentációra is sor került, szép számú közönséget vonzva az MT Zrt. sátrához.

A társkiállítók felajánlásainak köszönhetően ismét megszervezték az eddigi nagyközönségi rendezvényeken jól bevált és közkedvelt kérdőíves nyereményjátékot, amely sok hasznos információval szolgál a szlovák turisták utazási szokásairól és magyarországi üdüléshez való viszonyáról.

A KSH legfrissebb statisztikai adatai is alátámasztják, hogy a Szlovákiából érkező vendégek száma folyamatosan nő: 2014 első négy hónapjában 20 %-kal bővült a szlovák vendég- és vendégéjszaka-szám Magyarország kereskedelmi szálláshelyein az előző év azonos időszakához képest.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2014. június 19.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés