Bozótosba rejtették a fegyvereket

A rendőrök egy órán belül elfogták a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tiszabői lakosokat- tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.



A Fegyverneki Rendőrőrsre 2014. április 17-én 14 óra 50 perc körüli időben érkezett telefonos bejelentés egy tiszabői betörésről. A sértett hívta azonnal a rendőröket, amint hazaérkezése után észlelte, hogy míg távol volt, ismeretlenek a lakásának nappalijában elhelyezett fegyvertároló lemezszekrényét felfeszítették, majd onnan elvitték engedéllyel tartott három lőfegyverét, valamint a lőszerek tárolására használt lemezszekrényét.

A rendőrök azonnal az elkövetők felkutatásába kezdtek. A Fegyverneki Rendőrőrs állományát a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság beosztottjai, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, a Készenléti Rendőrség kutyás egységei és a polgárőrök segítették munkájukban. A hatékony együttműködésnek, a jó hely és személyismeretnek köszönhetően a rendőrök a begyűjtött adatok alapján egy órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat. Az egyenruhások a 29 éves F. Károlyt, a 22 éves R. Andrást és két fiatalkorú társukat lakásukról állították elő a Fegyverneki Rendőrőrsre, ahol a nyomozók lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A fegyverneki rendőrök az ellopott lőfegyvereket az úgynevezett „kutyás” névvel illetett, bozótos, gátkörnyéki szakaszon, a bokrok alá rejtve találták meg. Az egyik férfi lakásán tartott házkutatás alkalmával előkerült az a fejsze is, amellyel a sértett lemezszekrényét felfeszítették. Az egyenruhásoknak az egyik terhelt megmutatta, hol szabadultak meg a kis lemezszekrénytől. A nyomozók a lőszerek tárolására használt szekrényt még az éjszaka az Életjel Mentőcsoport munkatársainak segítségével emelték ki a Tiszából.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2014. április 18.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés