Kétezer papagájt hagyott hátra (fotókkal)
Menekülni próbált, de felborult az autója a madárcsempésznek, ezért futva távozott Szerbiába a zöldhatáron át – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei RFK sajtószolgálatától.
Csütörtökön este a Bácsalmási Határrendészeti kirendeltség járőre határnyiladék ellenőrzés során felfigyelt egy szerb rendszámú IVECO fehér zárt kisbuszra, amit igazoltatni akart. A jármű vezetője észrevette a rendőrt, és megfordult, majd visszafelé próbált menekülni egy árkon keresztül. A jármű azonban megfeneklett az árokban és az oldalára borult. A gépkocsi vezetője kiszállt és Szerbia irányába elfutott.
A határrendészek a kocsiban fa dobozokban mintegy kétezer papagájt találtak. Beszállították őket a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltségre, ahol a Szegedi Vadasparkból érkezett szakember elsődleges véleménye szerint – nimfa, - hullámos, - és törpe papagájok voltak a ládákban. A madarakat Szegedre szállították.
Baja Rendőrkapitányság természetkárosítás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben.
A képek rendőrségi felvételek
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2010. július 30.
Gyürky László
|