Az utolsó adag HPV vírus elleni vakcinát is megkapták az újbudai lányok

Közel ezer újbudai lány kapja meg a nyár folyamán a HPV vírus elleni oltás harmadik és egyben utolsó adagját, így most már teljes védelemmel rendelkeznek a rettegett kór ellen. Az egyik kerületi háziorvosi rendelőben Géczi Erika világbajnok és olimpiai ezüstérmes kajakozó is vett a vakcinák beadásánál, és Molnár Gyula polgármesterrel együtt emlékül feltette a lányok csuklójára a „be vagyok oltva” feliratú szalagot. A Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesület kerületben lakó serdülő, ifi- és junior lány sportolói is megtisztelték az eseményt, akik szintén kedvezményesen kapnak a vakcinából. Újbuda Önkormányzata idén minden leány számára, aki 1996. január 1. és 1997. december 31-e között született és állandó XI. kerületi bejelentett lakcímmel rendelkezik, térítésmentesen biztosítja a HPV vírus elleni védőoltást. Az 1991. január 1. és 1995. december 31. között születettek pedig 100 ezer forint helyett mindössze 28.823 forintért kapják meg a vakcinát, a fennmaradó rész költségét az Önkormányzat állja – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



Újbudán közel ezer fiatal hölgy kapja meg a három oltásból álló oltássorozatot, amely védettséget jelent a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV vírus ellen.

A HPV vírus elleni teljes védettség kialakulásához fél év alatt három oltás szükséges, amelyet a felnőtt háziorvosok és a házi gyermekorvosok adnak be egy, a szülővel vagy a nagykorú lánnyal előre egyeztetett, időpontban. Az első oltások beadására 2010. január végén és februárban került sor.

Magyarországon 2006 óta elérhető a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papillómavírus (HPV) elleni védőoltás. Ez a vakcina a még nem fertőződött hölgyeknek csaknem 100%-os hatékonysággal gátolja a méhnyakrák kialakulását. Évente közel 1200 új beteget diagnosztizálnak és kezelnek méhnyakrákkal. A HPV-vírus komoly megbetegedéseket is okozhat, akár halálos kimenetelű méhnyakrákot. Újbuda Önkormányzata is kiemelt fontosságúnak tartja e betegség ellen való védekezést, így fellép a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV vírus ellen.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2010. július 30.

Gyürky László

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés