A számok azt mutatják, hogy elindultunk felfelé

Szinte valamennyi, az elmúlt napokban napvilágra került adat azt mutatja, hogy Magyarország megkezdte a kilábalást a gazdasági válságból és elindult felfelé – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel közleményében Szollár Domokos kormányszóvivő.



Alaptalan a gazdasági vészhelyzettel való riogatás. Alaptalan, viszont veszélyes és felelőtlen, különösen most, egy nagyon bizonytalan világgazdasági helyzetben. Szárazság idején nem szabad tüzet gyújtani, mert könnyen leéghet az egész ház.

Míg az előző évben mintegy 6,5 százalékkal zsugorodott az ország gazdasága, a legfrissebb adatok már növekedést mutatnak: 2010 I. negyedévében 0,1%-kal, a naptári hatás kiszűrésével 0,2%-kal növekedett a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez viszonyítva 0,9%-kal nőtt a bruttó hazai termék. Már két negyedév óta tart tehát a növekedés.

A magyar gazdaság gazdasági növekedése a 0,9%-os erősödéssel ráadásul a legerősebb a térségben, sőt, európai szinten is vezető helyen van. Németország 0,2%-kal, Franciaország 0,1%-kal, Csehország 0,2%-kal és Szlovákia 0,8%-kal bővült. Románia, Észtország és Litvánia gazdasági teljesítménye az előző negyedévhez képest csökkent.

Ha az ország gazdasági állapotáról számot adó további mutatókat nézzük, azt látjuk, hogy jó úton halad az ország. Márciusban 2,8 százalékkal, az év első három hónapjában pedig 4,5 százalékkal nőtt az ipari termelés Magyarországon.

Újból nő a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma, amire utoljára 2008 októberében volt példa. Utóbbit magyarázhatja az is, hogy a kormány a kedvezményes 18%-os ÁFA-kulcsba sorolta a turisztikai szolgáltatásokat.

A gazdaság nekiiramodását jelzik továbbá az első negyedév külkereskedelmi adatai is: január-március viszonylatban a külkereskedelmi mérleg 350 milliárd forintos aktívumot mutatott, ami közel duplája a tavalyi első negyedév adatainak. A kivitel értéke elérte a 4350, a behozatalé a 4000 milliárd forintot.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma 2010 áprilisában az előző havihoz képest jelentősen, közel 43 ezer fővel csökkent. A regisztrált létszám számottevő mérséklődése már az elmúlt hónapban megkezdődött, így a nyilvántartott álláskeresők állománya két hónap alatt 57,5 ezerrel esett vissza. A 11,8%-os munkanélküliségi adat a következő hónapokban csökkenő pályára állhat.

A gazdaság növekedése, a javuló adatok mind a válságkezelő kormány elmúlt egy esztendejének eredményes munkáját igazolják. Az időben meghozott költségcsökkentő lépések, illetve a hatékonyságot növelő döntések, az elmúlt egy év szigorú fiskális politikája lehetővé tette, hogy hazánk elkerüljön egy Görögországéhoz hasonló gazdasági krízist, illetve, hogy növekedésnek induljon. Az adatok arra engednek következtetni, hogy az idei évben a gazdaság az előrejelzésnél jobban fog teljesíteni, és a kormány által tervezett 3,8%-os hiánycél tartható.

Azonban még így is nehéz, rendkívüli évre számít a kormány. Jelentős bővülés – a gazdasági környezettől függően – 2011-től várható, amikor 3–4%-os növekedés indulhat el. A bővülés várhatóan magával húzza a foglalkoztatást, a munkanélküliek száma ütemesen csökkenhet, a következő évek növekedéséből megtermelt mintegy 2000 milliárd forintos többletet pedig további adócsökkentésre és a gazdasági átalakítására fordíthatja a következő kormány.

A 2010-es rendkívüli évre rendkívüli költségvetést készített a kormány. És ahhoz, hogy a célok teljesüljenek, a legfontosabb célt nem szabad szem elől téveszteni: Magyarországot az eddig megkezdett úton kell tartani. Továbbra is fegyelmezett, szigorú gazdaságpolitikára, hadigazdálkodásra van szükség, hogy az államháztartási hiány tartható legyen és az ország adóssága csökkenő pályán maradjon – áll a közleményben.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2010. május 12.

Gyürky László

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés