Átadták az „Év könyvtára” címet

Az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nyerte el idén az „Év Könyvtára” címet és az azzal járó egymillió forintos jutalmat. Az elismerést Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az intézmény igazgatója vette át Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól szerdán Budapesten – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



„Ebben a könyvtárban az emberi kapcsolatok állnak a középpontban” – jelentette ki a cím átadásakor Schneider Márta, aki szerint a pályázatból egyértelműen érezhető az is, hogy a munkatársak a büszkék arra, hogy ebben az intézményben dolgozhatnak.

„Nagy öröm nekünk ez a cím, rengeteg munkánk van benne” – mondta Tőzsér Istvánné Géczi Andrea. Az igazgató tájékoztatása szerint ezt a könyvtárat az teszi különlegessé, hogy sokrétű és fontos szolgáltatásokat kínálnak a kistelepüléseknek, ugyanakkor számtalan szokatlan programot is szerveznek, amelyek igen népszerűek a lakosság körében. Mindezek megvalósításához szerinte nélkülözhetetlen az a kreatív csapat, amely szívvel-lélekkel dolgozik a könyvtárban.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Könyvtári Osztálya és a könyvtáros szakmai szervezetek (Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Informatikai és Könyvtári Szövetség) kezdeményezésére a szaktárca 1996-ban hirdetett először pályázatot az „Év könyvtára” kitüntető cím elnyerésre.

A címre a korszerű működési formákat alkalmazó, a minőségfejlesztési programok eredményeit alkalmazó, magas szintű könyvtári szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak pályázhatnak. A pályázaton típusától függetlenül minden könyvtár részt vehet. A pályázatnak 2006-ig nem volt kötött formája, az intézmények szabadon mutathatták be működésüket, szolgáltatásaikat, valamint az utóbbiak igénybevételének eredményeit és társadalmi hasznosulását.

A 2006-ban bevezetett pályázati adatlappal az intézmények bemutatkozása egységes formát kapott, megkönnyítve az értékelést. 2006-ban, szintén először, az OKM a könyvtárhasználókat is bevonta a pályázó könyvtárak értékelésébe. A Könyvtári Intézet honlapján található, online kitölthető kérdőív segítségével mondhatták el véleményüket a könyvtárakról, és tehettek javaslatot az Év Könyvtára cím adományozására.

A beérkezett pályázatokat a könyvtáros szakmai szervezetek által delegált szakértők a szaktárca Könyvtári Osztályának munkatársaival együtt értékelik, és közösen tesznek javaslatot a miniszternek a cím adományozására.

A kitüntető cím egymillió forint pénzjutalommal is jár.

1996 óta a következő könyvtárak nyerték el a címet:

1996 Gödöllői Városi Könyvtár

1997 Katona József Könyvtár, Kecskemét

1998 Városi Könyvtár, Tiszaújváros

1999 Kiskunhalasi Városi Könyvtár

2000 Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár

2001 Kresznerics Ferenc Könyvtár, Celldömölk

2002 Hírközlési Felügyelet Információs Központ és Könyvtár, Budapest

2003 Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa.

2004 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

2005 Solymár Imre Városi Könyvtár, Bonyhád

2006 Fejér György Városi Könyvtár, Keszthely

2007 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Központi Könyvtár, Szombathely

2008 Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger

Az idei pályázaton a szakmai bíráló bizottság egyhangúlag az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat javasolta az „Év Könyvtára 2008” cím elnyerésére.

Indoklásuk szerint az elmúlt években a könyvtár vezetése olyan szervezeti kultúrát alakított ki, amellyel rendkívül hatékonyan működtetik az intézményt, és a könyvtári szolgáltatásokat.

Átgondoltan fejlesztették informatikai rendszerüket, minden munkafolyamatot gépesítettek és az integrált könyvtári rendszer, valamint a korszerű információs technológiák nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználják.

A könyvtári minőségfejlesztési programokban 2005-től nagyon aktívan vettek részt, a fejlesztési programok eredményeit alkalmazva a kulcsfontosságú munkafolyamatokra kidolgozták saját minőségbiztosítási rendszerüket.

Az intézmény működésének hangsúlyos elemei a partnerközpontúság, a könyvtárhasználók megszólítása, a PR és a marketing. Folyamatosan mérik a használói elégedettséget, a visszajelzések eredményeként pontosan ismerik a látogatók igényeit, így azonnal reagálhatnak az elvárásokra.

Igyekeznek mindenkivel személyre szabottan kommunikálni, ehhez felhasználják a hagyományos és az elektronikus tájékoztatás minden eszközét, és nem riadnak vissza a könyvtárban talán szokatlannak tűnő eszközöktől sem. (Véradást szerveztek azzal a céllal, hogy Guinness rekordot állítsanak fel, könyvtár-túrára hívták az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjain, baba olvasójegyet hoztak létre, nagyi-net tanfolyamot szerveztek, stb.)

Mindezzel elérik azt, amit pályázatukban így fogalmaztak meg: „Célunk, hogy szolgáltatásaink népszerűbbek, könyveink olvasottabbak, könyvtárhasználóink elégedettebbek legyenek.”

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2008. november 12.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés