Hajléktalan embereket foglalkoztató mosodát nyit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesten

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) modellkísérleti jelleggel hajléktalan embereket foglalkoztató mosodát indít Budapesten, a Mosoly utcában. A mosodában elsőként a Foltmentes adomány országos ruhagyűjtő kampány során összegyűlt ruhákat mossák majd ki, a kampány támogatója, a Reckitt Benkiser által felajánlott mosó- és tisztítószerekkel. A márciusban indult jótékonysági akció során eddig több mint 20 tonna adományruha gyűlt össze – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



Az áprilisban nyíló budapesti mosoda egy modellkísérlet része, melyben első körben 10 hajléktalan embert foglalkoztatnak majd, akiket 50 jelentkezőből választottak ki. A foglalkoztatás elsődleges célja a munkaerő-piaci reintegráció segítése. A dolgozók egy rövid tréningen vettek részt, és a mosodai munkájuk mellett egy mentor segítségével készülnek fel a munkavállaláshoz szükséges attitűdök elsajátítására.

A hajléktalan embereket foglalkoztató mosoda épületéhez a Máltaiak a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatán keresztül jutottak, csak úgy, mint a projekt elindításához szükséges 265 millió forinthoz.

A pályázati program 2007. októberében kezdődött és 2010. februárjában ér véget. A Máltaiak hosszabb távú célja a modellkísérlet során gyűjtött tapasztalatok alkalmazása más területeken is, melyek megvalósításával még több fedél nélkül élő embernek kívánnak majd megélhetést biztosítani.

A Mosoly utcai mosodáról:

A Hajléktalanokért Közalapítványnak a Kincstári Vagyoni Igazgatóság bocsátotta rendelkezésére a használaton kívüli épületet. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázati úton mintegy 26 millió forinttal támogatta a Máltaiak projektjét. A támogatás tartalmazza az épület megfelelő kialakítását, a professzionális gépekkel történő felszerelését és az ott dolgozók bérköltségét 1 évig. A Szeretetszolgálat továbbfoglalkoztatási kötelezettséget is vállalt, és mivel hosszú távon tervez a projekttel, az ehhez szükséges forrásokat maga teremti majd elő.

A mosoda legnagyobb kapacitása megközelítőleg 100 kg ruha kitisztítása naponta. A Szeretetszolgálat elsősorban saját intézményei – szociális otthonok, idősotthonok stb. – ilyen irányú igényeinek tesz majd eleget, másodsorban a Máltaiakhoz beérkező ruhaadományokat tisztítja ki. A fennmaradó kapacitást szolgáltatásként ajánlják fel az azt megrendelő cégeknek.

A ruhákat mossák, szárítják, vasalják, illetve mángorolják. Utóbbi eljárást elsősorban ágyneműk, plédek esetében lehet alkalmazni. A nem mángorolható ruhadarabokat kézzel vasalják. Két kisebb és egy nagyobb kapacitású mosógépük és hozzá tartozó szárítógépeik vannak. A német gépek a legújabb technológiával rendelkeznek, amelyek megkönnyítik az ipari méreteket öltő mosoda üzemeltetését.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) a rendszerváltás óta az egyik legismertebb és leghatékonyabban működő segélyszervezet hazánkban, amely legfőbb feladatának a szegénységben élők segítését, hosszútávon pedig életkörülményeik javítását tekinti. A szervezet jelenleg 200 szociális és egészségügyi intézményt és szolgálatot felügyel, emellett pedig 5000 aktív és 15000 mozgósítható önkéntes tagja van.

A szervezet egyedülálló nemzetközi és hazai tapasztalatokkal rendelkezik. Szerepvállalása a legszélesebb társadalmi körökben elfogadott és elismert. A Szeretetszolgálat számos modellkísérleti program kezdeményezője és bevezetője, több európai uniós nagyprojekt megvalósítója, számos ügy szakmai módszertani bázisa. Működésének további alapelve, hogy folyamatosan figyelve az aktuális, országos vagy helyi szükséghelyzeteket, a központi és a helyi kormányzati szervekkel és más szociális illetve egészségügyi szolgáltatókkal partnerségben, hatékonyan válaszoljon a szegénység és a rászorultság kihívásaira.

www.maltai.hu

A Foltmentes adomány kampányról:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos ruhagyűjtési programja

Foltmentes adomány néven a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vanish 2008. március elsején országos ruhagyűjtő kampányt indított.

Az akció ideje alatt országszerte közel negyven, könnyen megközelíthető Foltmentes adomány ruhagyűjtő ponton adhatjuk le jó állapotban lévő használt ruháinkat.

A jótékonysági program különlegessége, hogy a felajánlott ruhákat a kampány támogatója, a Vanish jóvoltából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanokat foglalkoztató mosodájában kimossák, és így az adományok foltmentesen és tisztán kerülnek a rászorulókhoz.

A Foltmentes adomány jótékonysági program háziasszonya Deutsch Anita színésznő, aki a kampány reklámfilmjében is szerepel.

A Reckitt Benkiser azzal is támogatja a jótékonysági kampányt, hogy márciusban minden megvásárolt Vanish termék után 10 forinttal támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, akik az így összegyűlt összeget szintén karitatív célokra fordítják.

A ruhaadományokat márciusban egy-egy héten keresztül Budapest és hat vidéki város (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Eger és Szombathely) forgalmas terein és utcáin fogadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. További 40 hiper- és szupermarketben pedig egészen június 30-ig várja a karitatív szervezet a felajánlott csomagokat.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2008. április 5.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés