Csillagszóró Hadművelet

Több biztonság az ünnepek idején annak, aki vásárol és annak, aki dolgozik. Nehezebb karácsonyra számíthatnak idén a csalók, és biztonságosabb ünnepekre az emberek - ez a célja a kormány év végi célzott akciósorozatának, amely a karácsony és szilveszter közötti időszakban elszaporodó visszaéléseket hivatott érdemben visszaszorítani – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Kormányszóvivői Iroda.



A Csillagszóró Hadművelet néven soha nem látott méretű összehangolt akciósorozatban 7 szervezet több mint 5 ezer szakembere, ellenőre vesz részt a mai naptól 2008 első hetéig. Ez mintegy 40 ezer ellenőrzést jelent országszerte.

Ne tévesszen meg senkit a leleplezett visszaélések nagy száma: nem az élelmiszerhamisítók lettek többen, hanem az elmúlt másfél-két évben jelentősen javult a felderítések eredményessége. A kormányzat biztosította a hatékony ellenőrzéshez szükséges jogszabályi környezetet és megerősítette az ellenőrző hatóságokat. Miközben nő a feltárt visszaélések, törvénysértések száma, aközben remélhetőleg – éppen az ellenőrzések és a bírságok elrettentő hatásának eredményeképpen – évről évre csökkenni fog a fogyasztók kárára valóságosan elkövetett szabálysértéseké.

A piacok, vendéglátóhelyek és kereskedők fokozott ellenőrzése, a fogyasztók érdekeinek kőkemény védelme és érvényesítése: szerves része a kormány fair play programjának; annak a programnak, amelynek célja rendet tenni legfontosabb közös ügyeinkben, felszámolni a hétköznapok szabálytalanságait.

Tekintettel arra, hogy az emberek többsége – arányaiban – karácsony és szilveszter időszakában vásárolja a legtöbb élelmiszert és a legkülönfélébb ajándékcikkeket, a vásárlók kiszolgáltatottsága is ilyenkor a legnagyobb a csalókkal, a rossz minőségű, vagy veszélyes árut forgalmazó kereskedőkkel, élelmiszer-hamisító bandákkal, bóvliárusokkal szemben.

Ugyanakkor természetesen az év végi megnövekedett forgalom „másik oldalán”, a szolgáltatást nyújtó, kereskedelemmel, vendéglátással foglalkozó vállalkozások dolgozói esetében is több állami figyelemre van szükség. Ilyenkor ugyanis még gyakoribb a feketefoglalkoztatás, a munkaidő önkényes kezelése, a túlóráztatásra, illetve a szabadnapokra vonatkozó szabályok felrúgása.

A lakosság a 189-es kék számon tájékozódhat a Csillagszóró Hadművelet részleteiről, illetve december elején elindul a csillagszorohadmuvelet.hu és csillagszorohadmuvelet.info című internetes oldal is.

A kormány a tisztességes többség: a fogyasztók és a karácsony-szilveszteri időszakban is megfeszített tempóban dolgozó emberek pártján áll. Őket – az ő jogaikat és érdekeiket – védi a Csillagszóró Hadművelet- áll a Kormányszóvivői Iroda közleményében.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. november 22.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés