Magyarország a Német Utazási Szövetség közgyűlésén

Idén november 14-18 között a törökországi Belekben tartotta 57. éves közgyűlését a Német Utazási Szövetség (DRV). A rendezvényen a német turisztikai szakma mintegy 700 jelentős képviselője hallgatott meg érdekes előadásokat és vett részt különböző vitafórumokon a turisztikai szakma jövőjét, aktuális problémáit érintő kérdésekben. A rendezvény zárónapján Dr. Ujhelyi István az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntötte a résztvevőket és hivatalosan megerősítette a Magyar Kormány és a turisztikai szakma meghívását a 2008-as budapesti kongresszusra – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



A Magyar Turizmus Zrt., valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának közösen elkészített pályázati anyaga alapján, a Német Utazási Szövetség (DRV) Budapestet választotta a 2008. évi közgyűlésének helyszínéül. A DRV igazgatói 2007. július 11-12-én tekintették meg Magyarországon a közgyűlés leendő helyszíneit.

Az idei törökországi közgyűlés zárónapján Dr. Ujhelyi István az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntötte a résztvevőket és hivatalosan is megerősítette a Kormány és a magyar turisztikai szakma meghívását a 2008-as budapesti kongresszusra.

A 2008. november 12-16. között megrendezendő közgyűlésre mintegy 1000 német utazási szakember érkezik majd hazánkba, a legjelentősebb német utazási irodák és túraszervezők képviseletében. Látogatásuk nagyban hozzájárulhat a Németországban végzett intenzív marketingtevékenység hatékonyabbá tételéhez. A konferencia programjai mellett ugyanis számos vidéki és budapesti programon vesznek majd részt a német döntéshozó szakemberek annak érdekében, hogy alaposan megismerkedjenek Magyarország aktuális turisztikai kínálatával.

Németország a magyar idegenforgalom szempontjából a legjelentősebb küldőpiac, a külföldi vendégéjszakák több mint 1/3-át adják a német vendégek.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. november 19.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés