Hazánk a világ egyik legrangosabb utazási kiállításán (fotókkal)

Minden év novemberében London ad otthont a világ egyik legnagyobb turisztikai szakvásárának a WTM-nek (World Travel Market). Az utazási szakma négynapos rendezvényén tavaly több, mint 200 ország 5.600 kiállítója és 47.000 szakmai résztvevő találkozott egymással. A világ turisztikai keresletét és kínálatát összehozó globális esemény kiváló alkalom az új utazási trendek, piacok, újdonságok megismerésére, kapcsolatteremtésre és üzletkötésre. Magyarország a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, 214 m2-es nemzeti standon mutatkozik be az Európai régió kiállítói között- tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.




A magyar nemzeti standon a magyarországi turisztikai régiók mellett 35 magyar szolgáltató, szakmai szervezet és intézmény vonultatja fel kínálatát. Évről évre nagy sikert aratnak a stand attrakciói is. Idén herendi porcelánfestés, borkóstoltatás és kürtőskalács csábítja a szakmai látogatókat a magyar standhoz.
November 12-én a Magyar Turizmus Zrt. fogadást szervezett a magyar standon a legfontosabb brit szakmai partnerek, a sajtó és a magyar kiállítók részére. A Magyar Turizmus Zrt. nevében a résztvevőket Dr. Niklai Ákos elnök és Dr. Róna Iván vezérigazgató köszöntötte, aki hivatalosan is bemutatta a szakmának az új londoni külképviselet-vezetőt, Ligeti Ádámot. A partnertalálkozón Dr. Kovács Miklós az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára hangsúlyozta a turizmus jelentőségét a magyar gazdaságban és röviden ismertette a jövőbeni fejlesztési lehetőségeket.
Nagy-Britannia Magyarország második legfontosabb turisztikai küldőországa a vendégéjszakák száma alapján. A Ryanair és az AerLingus járatnyitásainak köszönhetően a Magyar Turizmus Zrt. várakozásai szerint 2008-ban a 2007-es évhez viszonyítva 35-40%-os forgalombővülés várható, amelynek eredményeként a Nagy-Britanniából érkező vendégforgalom a 2005-ös rekordot is meghaladja majd. A Magyar Turizmus Zrt. Légi Marketing Alap létrehozására indított kezdeményezésének köszönhetően, az új járatok erőteljes marketingtámogatásra számíthatnak a nemzeti turisztikai marketingszervezet, a forgalomban érdekelt magyarországi szolgáltatók, az önkormányzatok és az adott légitársaság összefogásával. Mint ismeretes, a Ryanair 2007. október végétől, illetve november elejétől új légi utakat nyitott meg Budapestre Bristol, Dublin, Glasgow, Liverpool, valamint East-Midlands repülőtereiről. Az Aer Lingus 2008. február végétől heti három alkalommal új járatot indít Belfast és Budapest között. Az új járatok megnyitásával a jelenlegi átlagosan 1300 fő/nap kapacitás közel 1800 fő/nap kapacitásra növekszik, valamint a jelenlegi négy kiindulási pont kilencre bővül.
A turizmus állami irányításának vezetői részt vesznek a londoni kiállítás számos szakmai és protokoll eseményén is, továbbá jelentős nemzetközi médiumok interjúkéréseinek tesznek eleget. Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár többek között a klímaváltozás témájában november 13-án sorra kerülő miniszteri csúcstalálkozóra kapott meghívást.
A WTM-en történő bemutatkozás jelentőségét mutatja, hogy a magyar standot két országgyűlési képviselő is felkereste. Pál Béla a Parlament Sport és Turisztikai Bizottságának alelnöke és Kovács Ferenc bizottsági tag, a Kastélyok, várak, falusi turizmus albizottság elnöke többek között a lengyel turizmusirányítás képviselőivel és országgyűlési képviselőkkel folytatott tárgyalást.


Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. november 13.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés