Menetrend változás a vasúton

Pályaépítést végeznek a Pestszentlőrinc–Vecsés vasúti szakaszon március 22-től május 9-ig. Ez idő alatt a Budapest–Cegléd–Szolnok–Nyíregyháza, illetve a Budapest–Szeged közötti vonatok módosított menetrend szerint közlekednek – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.



A Budapest–Cegléd–Záhony vonalon a Nyugati pályaudvarról induló és oda érkező gyorsvonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalszakaszon. A Budapest–Cegléd–Záhony vonalon közlekedő InterCity vonatok Szolnok és a Nyugati pályaudvar között kerülő útvonalon Újszász érintésével közlekednek. Cegléd és Kőbánya-Kispest állomást, illetve Budapest-Zugló megállóhelyet nem érintik.

A nyíregyházi IC vonatok a Nyugati pályaudvarról 10-15-20 perccel korábban indulnak, vagyis minden óra ötödik percében. Budapestre körülbelül ennyivel később érkeznek meg. A szegedi IC-vonatok is korábban, minden óra 28. percében indulnak a Nyugatiból, Szegedről pedig minden óra 42. percében.

A Budapest–Szeged–Budapest útvonalon közlekedő IC-vonatok Monor és Albertirsa állomáson is megállnak. Az érintett IC vonatok helybiztosítás nélkül igénybe vehető kocsijaiban a Budapesti Egyesített Bérletek használhatóak (a BEB-re és a csatlakozó BKSZ jegyekre előírt szabályok szerint). Az érintett IC vonatok ez idő alatt – IC pót- és helyjegy helyett – 130 forintos helyjegy megfizetésével vehetők igénybe.

A vasárnaponként Zajtáról 14 óra 50 perckor Budapest Nyugati pályaudvarra induló vonat Újszász érintésével közlekedik, Szolnok és Budapest között nem áll meg. Cegléd felé az átszállás biztosított lesz Szolnokon, a 20 óra 14 perckor induló vonat segítségével.

A vasárnaponként Szentesről 16.02-kor Budapestre induló vonat szintén kerülő útirányon: Újszászon át közlekedik, Szolnok és Budapest között nem áll meg. Cegléd felé az átszállás a Szolnokról 18 óra 14 perckor induló vonattal biztosított.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. március 19.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés