Megemlékezések a Győzelem Napján Kecskeméten (fotókkal)

Kíséretével Kecskemétre látogatott hétfőn délelőtt Oroszország és Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövete. A vendégek a II. világháború lezárultának 41. évfordulóján a harcokban elesett katonákra emlékeztek – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.


Az orosz és ukrán delegáció hírös városi programja során először a szovjet hősi temetőt kereste fel, ahol koszorúzással adóztak az elesettek emléke előtt. Ezt követően a városházásra látogattak, ahol régi szláv szokás szerint koccintottak az elesettek emlékére.
A vendéglátók és a vendégek részéről is rövid emlékbeszédekben idézték fel a harcokban elhunytak emlékét, s méltatták Kecskemét áldozat vállalását, mellyel maradéktalanul eleget téve a Magyarország, valamint Ukrajna és Oroszország közötti szerződéseknek, a szovjet katonai temető ápolására fordít.
Alekszandr Alekszandrovics vezérőrnagy magyarul is köszönetet mondott Kecskemét vezetőinek és az itt élő polgároknak áldozatkészségükért, mellyel a szovjet katonai temetőben lévő sírokat és környezetük gondozzák. Mint mondotta, a szovjet hősi temető Kecskeméten olyan példásan rendben van tartva, amelyhez hasonlót csak kevés helyen látott, majd sikert és boldogságot kívánt az itt élőknek
A városházi fogadás után az orosz és ukrán vendégek Kecskemét nevezetességeivel is megismerkedtek.

Forrás: Hírös Index


Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2006. május 8.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés