Rács mögött a cserbenhagyó

Egy nap alatt elfogták a szentesi rendőrök azt a sofőrt, aki a gyanú szerint balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről kedden a Csongrád-Szentes közötti útszakaszon – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálatától.



Az eddigi adatok szerint egy Lada személyautó közlekedett Csongrád felől Szentes irányába, amikor – a szemle adatai alapján - balra fordulás közben összeütközött egy - a jármű előzését már megkezdő - VW típusú személygépkocsival. A balesetben a VW az út melletti betonkorlátot átszakítva, egy kb. 10 méter szintkülönbségű mély területre zuhant és egy fának ütközött. Az autóban ülők a szerencsének köszönhetően csak könnyebben sérültek meg, azonban a Lada vezetője nem állt meg, és nem győződött meg arról, hogy szenvedett valaki a balesetben sérülést.

A helyszínen végzett nyomrögzítés és tanúkutatás eredményeként pár órán belül a rendőrség látókörébe került egy 17 esztendős csongrádi személy, aki - mint ahogy az eljárás megállapította – nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel.

Ellene az eljárás cserbenhagyás bűncselekmény elkövetése megalapozott gyanúja alapján a Szentesi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán folyamatban van.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2006. április 12.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés