Cigaretta három helyen

Három helyszínen, összesen mintegy 35 millió forint értékben foglaltak le csaknem tízezer karton cigarettát, illetve egy esetben extasy tablettákat a vám- és pénzügyőrség munkatársai – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Sipos Jenő a VPOP szóvivője.



Egy hétvége során két felderítést könyvelhettek el egy akció keretében a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Nyomozóhivatal munkatársai. A pénzügyőrök - a határőrség értesítése alapján - Tiszaszentmárton külterületén egy magyar rendszámú autóban, illetve a szintén ott parkoló tehergépkocsiban elrejtve csaknem 6500 karton ukrán zárjeggyel ellátott Prima Optima, illetve Priluki márkájú cigarettára bukkantak. A pénzügyőrök a mintegy 25 millió forint értékű füstölnivalót lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen csempészet bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A következő esetben a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Nyomozóhivatala munkatársai a határőrséggel közösen házkutatást tartottak egy mérki lakóházban, ahol a tulajdonoson kívül két férfit találtak. Az egyik férfi motorkerékpárjának ellenőrzése során a tanktáskából csaknem 2500 db – a MERCK gyorstesztre pozitívan reagáló – extasy tabletta került elő közel ötmillió forint értékben, amelyet a vámhatóság lefoglalt és a három férfi ellen visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Nyomozóhivatala munkatársai házkutatást tartottak egy szentesi ingatlanon, ahol három magyar állampolgár éppen ukrán zárjeggyel ellátott Priluki, LD és Next Light márkájú cigarettát rakodott ki egy mikrobuszból. Kiderült, hogy az egyik férfi már megvásárolta a csaknem 3000 karton, több mint 10 millió forintot érő dohányárut, amelyet a vám- és pénzügyőrség munkatársai lefoglaltak, és jövedéki orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak két magyar állampolgár ellen.

A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a fokozott ellenőrzéseket a piacokon és a nagyobb elárusítóhelyeken tovább folytatják.

OBEKTÍV Hírügynökség, 2005. augusztus 22.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés